Csanna's BLOG

Ez az első otthon elkezdett és be is fejezett novellám. Innentől majd töltögetem fel, de ímmel-ámmal. Remélem tetszik... Légyszi kommentáljatok, hogy hogy sikerült.

A barátnőmmel, Anitával nagyon sokat írunk, bár ő sokkal jobban, mint én, ezért majd az ő írásait is közlöm :)

Itt a blogja: http://www.ancsablogja.blogspot.com/

Csöngedi Anna

Szánkopogó

(Szerk. megjegyzés: a címmel ne törődjetek, majd átváltoztatom, mert nagyon béna, csak nem jutott eszembe jobb... a jó író ismérve :))

A néma tücskök ciripelését is lehetett volna hallani. Az ordító, fülsüketítő némaság szinte lyukat vájt az ember fülébe. Senki se tudta mi lelte, honnan jött, merre megy, csak hogy idegtépő volt, de ki is hallotta volna, mikor még a nesztelen madár se kóricált arra tájt.
A csönd némasága már-már fejfájást okozó volt, mikor a lélekzengést váratlan puffanás törte meg. Először még csak az erdőnél lehetett hallani, majd egyre közelebb jött, s ment egyre távolabb. A zaj bejárta a terület minden porcikáját, hogy jelezze, „itt is jártam” és fehérséget hagyott maga után.
De semmi sem volt ehhez képes, ami ezután következett. Mari néni, az a drága lélek, a piros kötényével, jókora termetével kijött és elordította magát:
-A csudába, kinn hagytam a száradnivalót!- és ezzel az indító mondattal elkezdődött a tél.Majd itt-ott egy-egy kobak is megjelent, de nem egyedül. Két-két faléccel, s a falécen egy-egy dobozzal, s hogy a csendnek a tisztelet ők se adják meg, így rikoltoztak:
„Hull a hó, Hull a hó!”
Hirtelen az egész Körtény tér megtelt. Ilyentájt mindenkinek másképp forognak a kerekei.
A mi falunkban az a szokás, hogy első hó tájékán, mindenki lerója tiszteletét a szűz tájnak.
A Mari néni bosszankodásával, a férje, Pista bácsi ilyenkor készíti a forralt bort, a Julcsa mindig kötöget, s nézi a tisztaságot. Pont egy éve,hogy kötögetett, s bár ez ritka eset, úgy belemerült az elmélkedésbe, melyet a szemlélés idézett elő, hogy megfeledkezett arról, hogy vizet kéne hozni a kútból. Volt ott aztán kiabálás-ordítozás. A szegény tejfel, bár jámbor kandúr volt, ő is akkortájt tűnt el. Na de, hogy a témára visszatérjek, tiszteletüket a gyermekek is kimutatják, még hozzá, hogy a Julcsát megkérik, zsűrizze le nekik a hó gyűjtést. Na de nem akárhogy megy ám a kotrás! Szépen össze kell gömbölyíteni, és egyre gyűlik a kupac. Majd ha 3 különböző méretű megvan, egymásra illesztik, arra egy lyukas, piros fazekat raknak, és a legfelső kupacot magvakkal díszítik. Majd amelyik a legkreatívabb, annak Julcsa ad egy kis forró csokit. Nagyon nagyérték az! Olyat csak a leggazdagabb fiúk kapnak! Múltkor is avval hencegett az Arany Dezső Fia, az a Peti, hogy ő minden nap forró csokit iszik, míg a többiek mindössze kétszer kapnak egy évben, na jó háromszor, ha nyernek a versenyben. Az a szegény Julcsa nem véletlenül nem gazdag. Minden évben ő adományozza a legügyesebbnek a mézédes kényeztetést.
Idén a következőképpen zajlott verseny.
Mindenki elkezdte gurítani a maga kupacát. Összesen 6 gyerek indult.
Ott volt Lacika. Ő egy városi fiúnak született, de az apját megfenyegették, ezért kiköltöztek Mikolcára. Aztán a Borbély Tibor. Ő titokban minden lány vágyálma. Minden édesanya arról álmodozik, hogy ez a tisztaszándékú, ügyes kisfiú, avval a gyönyörű szemével és tiszta arcával egyszer megkéri lánya kezét. Aztán a Fonyódi Panni. Ő meg a legszebb lány, akit ismernek ezen a vidéken, és még olyan szerény is, szemérmes és okos, bár elég ügyetlen kislány, ha a főzésről van szó. Viszont a hosszú haját más nem tűzi fel oly szépen, mint ahogy ezt a két kis kéz munkálkodása közben látni. Úgy tartják, ő lesz a Tibike menyasszonya. Aztán Palkó. Palkó, Palkó, Palkó. Nem is tudom mit lehet róla mondani. Egy fejjel magasabb az összes többi kortársánál, segít a kisebbeknek, de elég titokzatos. Ott van még Borbála és Balázs. Ők a csapat ikerpárja. Nagyon szorgalmasak, de nem túl jóindulatúak és gyakran veszekszenek, igen irigyek.
Már szinte mindenkinek kész volt az alkotása. Mindenki úgy érezte, az övé a legjobb és tényleg nem volt túl nagy különbség. Mindenkinek tetszett mindenkié és mindenki egyet értett abban, hogy Julcsának nem lesz könnyű dolga. Mindenkié külön egyéniség volt. Volt akinek fekete fazeka volt, akadt sálas is, és magvak helyett kaviccsal díszített. A hosszas tanakodás közepette harangoztak, így mindenki hazatért, a maga családjához megebédelni. A sült comb, töltött káposzta, paprika, rakott krumpli és a hús leves különböző étkek. Ma mégis volt valami Hasonlóság köztük. Mind a havat ünnepelte, és aki ette, azok közül mindig akadt, aki alig várta, hogy az áldás után befejeződjön az ebéd, és végre visszatérhessen barátaihoz.
Lassan csak megérkezett minden gyerek a gyülekezőhelyre. Julcsa már nagyon várta őket. A szája egészen a füléig felhajlott, a boldogság átjárta mindenki szívét.
- Az idén rendhagyó módon mindenki nyert.
- Mindenki? Jaj ne! Akkor senki se kap csokit!- rimánkodtak a gyerekek
- Senki? Mindenki.
- Az hogy lehet?
- Mindenki nyert és kész

Így nyert a versenyben minden gyerek, mint minden évben. Persze a gyerekek nem fogadták el a jutalmat, mint minden évben.

Na várom a kommentárjaitokat!