Volt már olyan érzésetek, hogy hiányzik az életetekből valami?
Méghozzá nem is semmiség.
Nekem ami nagyon hiányzik, a kaland. A veszély, a szórakozás. Egyesek szerint túl sokat szórakozom. Ezt viszont én nem így érzem. Sosem engedem el igazán magam. Úgy, hogy nem érdekel semmi és miután tükörbe nézek se látom magam ocsmánynak.
Talán nem is azért fogyókúráztam, mert nem voltam megelégedve a test súlyommal, hanem mert egyszerűen hiányzott egy plusz, amit abban találtam meg:
-Hogy foglalkoztak velem az e,berek. Úgy éreztem végre érdekel valakit az, hogy mit csinálok. De abbahagytam, mert mindeki azt mondta, hogy már pont jó, nem kéne tovább fogynom.
-Ráadásul úgy éreztem, hogy jellem erős vagyok. Kibírtam egy hónapig úgy,. hogy meg volt szabva mit eszem. Kitartás kellett hozzá. És elmondhattam, hogy megcsináltam. Nem fogyni akartam, csak látni az emberek szemén, hogy ez igen. Tényleg változott, jobban néz ki.
Mindenkinek jól esik ha megdicsérik. Nekem is, mégse szeretem
Az egyik részem elmosolyodik, a másik viszont zavarba jön. Nem lehet, hogy lereagálni. Vagy valamii "Ja, te is, meg minden"-nel lehet, ami nem hat túl őszintén vagy éppenséggel, egy kössz-szel, ami meg olyan esetlen.
Mindenki vágyik egy olyan kapcsolatra, ahol megértik. Ahol nem foglalkoznak azzal mit mondasz. Azaz de éppen hogy foglalkoznak, de nem ítélnek el érte vagy nem tudom. Olyan feltétel nélkül szeretnek.
Én mostanában sok félét tapasztalok:
Az egyik:
Feltétlenül, de annyira, hogy megfojtanak a szeretettel, és annyira igénylik a visszajelzést, hogy nem sül ki belőle semmi. Szeretnéd elmondani, hogy persze én is meg minden, de nem megy, mert érzed a nyomást, hogy most aztán oda kell menned, vagy valaki nagyon megsértődik.
(Bocs, hogy E/3-ban beszélek, de csak így tudok...)
Aztán van az, amikor se eleje se vége nincs. Néha úgy érzed, hogy nincs semmi. Túlságosan beszabályoznak, aztán kijön, hogy de mégis. És ebben a kapcsolatban te igényled a visszajelzést. És azzá válsz, akit az előbb még elítéltél, vagyis másnak néztél, vagy nem tudom.
Aztán a harmadik:
Amit nem tudsz hova tenni. Nem tudod értelmezni. Talán ezt tapasztalom leginkább. Olyan ez, mintha nem is tudom. Nem tudnád elraktározni az információt. Nem jön le mit akar. Mintha azt mondanák kínaiul, hogy utállak, te meg úgy érted szeretlek, mert olyan hangsúllyal mondja a kínai. Vagy éppen fordítva.
Vagy éppenséggel érted mit akar, de az indoka hiányos.
Ilyenkor merül fel az emberben a miért pont én? című kérdés.
Volt régen egy nagyonjó barát nőm. Borzasztóan jól kiegészítettük egymást. Rengetegszer megbántott erre emlékszem, de teljesen lényegtelen. Mert már nem emlékszem mivel.
Szóval volt ez a barát nőm. Mindig mellettem állt. Mindent elmondhattam neki, az biztonságban volt. Fel sem merült bennem bennem, hogy esetleg az amit rábíztam kiszivárogna. De emellett nagyon sértődékeny voltam, minden apró megjegyzésére.
Mikor átjöttem a mostani iskolámban, kicsit szerettem volna olyan lenni, mint amilyen ő. Csak hogy ez nem én voltam. Egyre inkább kezdtem átváltozni. KB. mostanra sikerült megtalálnom magamat. Azaz fogjuk rá. És ezzel együtt sikerült beilleszkednem az osztályba.
Csakhogy azzal, hogy elvesztettem magamat, csalódtam az emberekben. És minél inkább csalódtam, annál inkább csalódtak bennem s. Kezdtem elveszteni a másokba vetett hitemet. A barát nőm rengeteget sírt miattam, mert én is megbántottam őt. Még csak nem is személyesen. És rájöttem, hogy ki vagyok éna hohoz, hogy másoknak fájdalmat okozzak? Ki vagyok én, hogy megbántsak másokat? Ki vagyok én, hogy valaki miattam sírjon. Ez előtt sosem volt ilyen. Ami szomorú, hogy talán élveztem. Nem azt, hogy szenvednek, hanem, hogy miattam. Kicsit sosem éreztem magaménak ezt a világot. Talán nem találtam a helyem....
Szerintem ebben a Világban mindenkinek ki van rendelve a másik fele. A gond az, hogy meg kell találni, fel kell ismerni, és ki kell egészíteni. Ez áldozatot követel. Te lemondasz a javára mindenről, és ő is úgyanígy tesz. Csak ha már úgy érzed, hogy jöhetne vagy nem tudom, akkor szétrobban a fejed és este bőgsz a párnádba titokban nem tudod hova áll a fejed és remélem, hogy ezt a cikket csak idegenek olvassák :) Vagy ha ismerős olvassa, akkor kommentáljon... LÉCCI...
Suóval SOS.... Kéne egy váll, mert kettő nem elég!
